Agnese72 évesNemrég online

Nem akarnék túl sok elvárással közelíteni se a témához, de tény, vannak alaptételek, amiből nem engedhet az ember.
Nem szeretnék semmilyen kapcsolatban élő ember mellett még az első sem lenni, nemhogy a második, vagy harmadik.
Jólelkű, nyitott, őszinte, tisztességes, normális intellektusú és főként SZERETETET ELFOGADNI ÉS ADNI IS TUDÓ emberről tudom csak elképzelni, hogy a fentiekben magamról leírt dolgokban valamilyen fokú társam tud lenni (nem férjet keresek magamnak, nagggggyon nem, de nem is könnyed, semmitmondó kalandot).
Hetven felé és felett is születhet, robbanhat szerelem két ember között., talán...ez meggyőződésem volt és talán még mindig elhiszem olykor., viszont kölcsönös, egyre mélyülő, de azonnal csírájában megjelenő szeretet, no meg elfogadás, megértés, empátia és tisztelet nélkül eleve hamvába holt dolog.
Pár hónapos, értelmetlen kaland - még egyszer leszögezem - mint műfaj, nem érdekel. bár természetesen, akármilyen módon jellemezhetően is indul egy kapcsolat, sosem tudni meddig és miként fog tartani. De ami eleve csak átmeneti kalandocska természetű valami, az hidegen hagy.
Fiatal - szóval jóval fiatalabb - urak érdeklődése csak a hiúságom legyezheti, de semmi máshoz nem kiindulási pont.

Agnese még nem írta le, hogy mi a mottója. Kérdezd meg!

NEM IGAZÁN HISZEK MÁR A NETES ISMERKEDÉSBEN, VALAMIÉRT - CSODA MINDIG JÖHET - MÉGSEM TÖRLÖM MAGAM. Valahogy hirtelenjében így mutatnám be magam, annak, aki a képek nézegetésén túl, netán el is olvassa. :) : Nem mindenben szőke, de nagyon lendületes, elég határozott, talán már kicsi bölcsességet is felszedett nő vagyok, aki még mindig elég bátor ahhoz is, hogy nagybetűs NŐnek titulálja magát. :-) A fotók lehet, hogy egy viszonylag elég fiatalos, talán még nem egy vasorrú bábát mutatnak, viszont én pár éve már KEREKESSZÉKES vagyok, amit én akkor is nagyon jól "viselek", de tudom, ez sokaknak már sok(kkkkkk). Viszont pont emiatt nem hiszem, hogy lenne egy olyan, kivételesen alakuló emberi kapcsolat, amely még odáig "fajulhatna" hogy valaki "be akarna vállalni engem", és én elfogadnám, hogy a jelen helyzetben a "nyakába varrjam magam". :) Akkor sem, ha a fizikai - nagyrészt legyőzhető - korlátokon túl, mindez nem zavar abban, hogy élvezzem az életet. Úgyhogy én, ha még itt vagyok, csak egy kevéssé reális, kósza esélyt adok nem tudom minek: sorsnak, véletlennek., hogy majd pont velem történik meg a csoda, hogy minden ódzkodásom ellenére valaki olyan talál rám, akitől még én is elhiszem, 70 évesen is jó "ötlet" ha két ember szeretettel egymásra talál. Tündérmese. Persze. De ki tudja.